2014. április 28., hétfő

Második rész

A két nő csak állt egymás mellett. Látszott az arcukon hogy nem a türelemről hírhedtek. Valeri egyenes testtartásából kicsit elengedett,  de ezt valahogy Maya nem nézte jó szemmel ezért legyezőjével hasba vágta a mellette kissé görbe lányt. Aminek hatására Valeria azonnal oszlop testtartásban helyezkedett el és csípős pillantásokat vetett a mellette lévőre.
Gondoltam még pár percig váratom őket, mindig vicces volt nézni párharcukat. De mit is várhatnák, ez a két ember olyan mint a tűz és víz, teljes ellentétek. De mint minden ellentét, nekik is van egybe forrandó céljuk.
De nem húztam tovább a kedélyeket, hisz már majdnem egymást falják fel égető nézzésükel.
-Bocsánatot kérek hogy eddig várattam önöket.-tettetem eleganciámat.-De sajnos feltartottak.-azzal sétáltam kecsesen lefele a lépcsőn, kétballábam bemutatkozott hisz az utolsó fokára, majdnem akkorát estem hogy csókolhattam volna az anya földet. De persze drága barátnőim még szerencsémre utánam kaptak, így nem lett semmi bajom.
-Jól vagy?-kérdezte aggódalmassan May.
-Szerencsémre semmi bajom, hála nektek.-hajtottam le kisé a fejemet szégenletemben.-Hmmm.-sóhajtottam egy aprót.
-Valami gond van? Nem vagy tán beteg, annyira sápadt vagy.-kérdezgetett Valeri.
-Vak vagy te lány? Ki van pirulva, egyáltalán nem sápadt. Hhhh de mit is várhatnánk egy.....
-Mit akarsz velem ezzel közölni?-dobbantott a lábával egyet.
-Igazán semmit.-forgatta meg számpárját a mellette lévő kritikus nőszemény.
-Persze hisz Mrs. Ettiket oly hibátlan.-tette a mellkasára az egyik kezét míg farkas szemet nézett a Maya-val.
-Hölgyeim.-álltam közéjük.-Tán vérfürdött akartok rendezni?-kérdeztem szét tárt karokkal.
Ők csak durcásan hátat fordítottak egymásnak. Ezzen már meg sem lepődök. Csodálkoztam is volna, ha nem rendeznek újabb értelmetlen patáliát. De mit is várhatunk tőlük? Háborút? Nem is csodálkoznék.
-Tudjátok mit? Egy kis tea üde lenne az idegeknek, és a depresszíveknek.-halkítottam el az utolsó szót.
-Milyen tea? Mert Maya ízlése elégé fínyás.
-Nem fínyás, csak kényes.-düllesztette ki a szemeit mint valami hüllő, és a fogait is szinte csattogtatta. -De Valeri biztos valami keserűt szeretne, valahol hallottam hogy az a jó tea ami illik az ember személyiségéhez.-mosolygott rá győzedelem ittasan.
-Még hogy én keserű akkor te savanyú mint egy pöshedt cit....
-Elég!!! Felnőtt érett nők lenéttek ehelyett gyermek módjára viselkedtek.-szapultam őket amire elhallgattak.-Köszönöm.
-Sajnáljuk nagyon éretlen viselkedést tanúsitottunk.-seperte hátrébb az arcából egy haj tincsét Valeri miközben tekintette pásztázta a földet.
-Egyet értek Valeria-val a viselkedésünk nem helyén való volt. Elnézést kérek megbocsájthatattlan viselkedésemért.-mondta szégyenletesen.
Abban a pillanatban a felszolgálok ezüst tálcákon szolgálták fell a jó forró italokatt. Gyönyörű porcelán csészékben szolgálták fel a különféle teákat. Volt köztük citrom, eper, rózsa, menta tea ami nagyon jól esett a kifinomult érzékeinknek.
-Ez a menta tea, valami káprázatos.-mondta elképedve Valeria.
-Ha engem kérdeztek az eper és a citrom remek párosítás.-fordultam a lányok felé.-Amúgy meg se kérdeztem mi járatban vagytok erre?
-Ne várd hogy kihagyjuk a 18.-dik születésnapodat. Végre nővé cseperedsz, és mind a mellett gyönyörű, kedves, talpra esett nővé.-méltatott Maya.
- Ohh köszönöm, nagyon örülök neki hogy ti is ott lesztek életem egyik legfontosabb napján.
-Ez csak természetes.-fogta meg a kezemet Valeri.
-Csak annyit nem értek, hogy-hogy együtt érkeztettek?
-Ennek egyszerű magyarázata van. Az apám szerint nem vagyok elég nőies meg kifinomult ezért mellém hívatta e föld egyik legjobb etikett perszónáját akarom mondani tanárát.-javította ki mondanivalóját.
- És Maya, látsz javulást?
- A tartása pocsék, a modora úgy szint. De szerencsémre a külső adottságai rendben vannak.
-Ahhh értem. Nem füzzől hozzá semmit Valeri?
-Sajnos nem tudok, mert igaza van.-forgatta meg 180º szögben a szemét.
- Remélem te jobb tanítványom leszel.-szólt hozzám Maya.
- Hogy mi? Ezt hogy értetted?-értetlenkedtem.
-Hát az apád azt mondta ha már itt vagyunk felkészíthetünk a születésnapi bálodra. Jobban mondva csak én foglak felkészíteni, ettől a nőszemélytől maximum a kínzás művészetét tanulnád meg.-biccentett a fejével a mellette lévő teázó lány felé.
-Attól hogy egy parancsnok lánya vagyok nem vagyok ördögi.-mi csak halványan mosolyogni kezdtünk ami kisebb kuncogásba torkollott.
Abban a pillanatban kinyitódott a társalgó ajtaja, és egy olyan személy lépett be rajta kit kicsit se szívélyesen láttok.
Erős léptekkel közelített meg minket. Kedves mosoly. A legnagyobb színész kit egész életemben láttam.
-Elnézést, Aiden Frontlen vagyok.-csókolt kezet Valeria-val és Maya-val.
-Mint Frontlen királyság?-érdeklődött Valeri kis álszentséggel.
-Igen, kisasszony. Aiden herceg vagyok.
-Nem tán ön is a hercegnő kérői közt szerepel?-kérdezte Maya.
-Nem, én az úrnő testőre volnék.
-Köszönöm de mint láthassa nem vagyok veszélyben. Kérem távozzon.
-Természetesen, engedelmükkel.-azzal meghajolt és elhagyta a társalgót.
-Annabelle, mily modortalan voltál előbb ezzel a fess fiatalemberrel.-mordult rám May.
- Az tény hogy nem is akarok felé  kedvességet sugározni.
-De hát mért, nagyon kedves. Mi bajod lehetne egy ilyen....
-Ő egy gyilkos.-szakítottam félbe Valeria méltató szavait.
-Hhhh hogy mondod?-szegezte a tekintettét rám a mellettem ülő Maya.
- A mi királyságunk szövetséget kötött a Frontlen királysággal, tudjátok a sárkányok véget, és az apám kereste a kontinens legjobb sárkány vadászát. Amikor olyanra fordult a helyzet hogy nem terem a vidéken egy ilyen ember, akkor Arturh Frontlen felajánlotta a saját fiát.
- De hát a próbákat kellett kiállnia amik nem is kicsit, halálosak.
-Neki nem. Lemészárolta az összes szelídítőt és a sárkányát. Így felfordul a gyomrom tőle. Míg gyilkol megjátssza itt az úriembert.-mondtam undorodva.-Ez olyan.....gusztustalan.
-Tudod a szelídítők...
-Ők mik? Szörnyek, gyilkosok? Könyörgök Maya, ha ők a gonoszok akkor mi mik vagyunk?
-Hogy mondhatsz ilyet? Ezerszer kifinomultabb emberibbek vagyunk. Látszik még hogy gyermek vagy, nem tudod megérteni hogy mi csak békét akarunk.
-Sajnálom May, de nem. Mert hogy is tudnám ezt megérteni? Amikor nem látom. Nem látom a béke zálogát.
-Jaj Anna, mi megpróbáltuk de nem akarnak velünk együtt működni.
- Együtt működni? Hö látszik hogy már nagyon de nagyon rég jártatok királyi gyűlésen.
-Ezt hogy érted?-emelte fel a fejét Valeri.
-Az apám nem akar békét egyáltalán, sőt mi több elakarja őket törölni a föld színéről.
Ők lassan egymáshoz szegezték értetlen tekintetüket. Tudtam. Tudtam hogy nem avassák be őket. Sejtettem hogy mind ez titok előttük.
Hisz ha megtudnák ők se örülnének neki. Meg Valeri a tanács egyik tagja  így sok beleszólása van a csatákba és a harc kimeneteibe. Hiába nő. Hiába jelentette ki az egyik törvény a nők egyenjogúságát, semmi sem változott.
- Ezt mi nem is gondoltuk volna.-nézett dermedt arccal a földnek az előttem ülő lány.
- Honnan is tudtátok volna. Nagyon sok minden változott mióta...-abban a percben torkomban akadt a szó, és arcomat pár könnycsepp takarta.
Olyan rég volt már, és még mindig égetően fáj az emléke. De még most se értem, mi történhetett. Olyan mintha ott lettem volna de még se.
 Bár velem lennél. Mért hagytál itt? Tudom,biztosan tudom hogy nem haltál meg. De akkor mi történhetett? De sose fogom elfelejteni, oltalmazó szavait, mellyel mindig utat mutatott meg tanított mi jó, mi rossz. De hol vagy     ANYA?

2014. április 20., vasárnap

Első rész

Még most se akarom elhinni,   hogy a tulajdon apám, hidegvérrel lemészárolt egy alig 9 éves kisfiút. Ez képtelenség, de a szememnek még se hazudhatok. Már mindenek elképzeltem atyámat, de gyermek gyilkosnak még nem.  Mit akar ezzel bizonyítani? Hogy kegyetlen?   Nem érdekli semmi és senki, csak Nem értem mi járhat a fejében.    Lassacskán letöröltem könnyeimet, amik úgy folytak mint a zápor.  De a könnyek ilyenkor nem segítenek csupán a tettek. És más nem akar lépni, akkor majd én. Hátha tudok még az apámmal szót érteni. Mikor végig belegondoltam egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkamat. Nekem ez nem fog menni. Hisz ő sose hallgat meg. Mondjuk eddig csak kértem, és nem. Kíváncsi leszek ha már követelésbe folyik párbeszédünk. 
Sietve felpattantam az ágyamról és a szekrényben kezdtem kutatni. Egy fehér vörös szélű dobozból kivettem egy köpönyeget. Mit azon nyomban magamra öntöttem. Elől szépen megkötöttem lazára.  A palást csak  annyiból más mint a többi,   hogy erre a vörös anyagra címerünket varrták rá nagy gonddal a szabó mesterek. Miután magamra öntöttem ruházatomat,    siettem a tanácsterem felé. Hosszú folyósokon siettem át, a falak egy csata részletét ábrázolták. Néhányról már kicsit jobban lejött a festés. De mit is várhatnák? Hisz a vár is több száz éves, és a falakon lévő művészi alkotások is körülbelül a várral együtt keletkezhetek.     Már nagyon közel vagyok a teremhez. Mikor oda értem egy őrrel találtam magam szemben. 
-Mi járatban kisasszony?-kérdezte és meghajolt előttem.
- Engedj be.-utasítottam.
- Sajnálom kisasszony, de urunk királyunk hívta össze a gyűlést......
-Nem érdekelnek a kifogások. Eresz be!-emeltem fel jobban a hangszínemet.
-De hát....
-Nincs hát.-törtem félbe mondanivalóját.- Ellenszegülsz úrnődnek és parancsolódnak?
- Sajnálom de nem engedhetem be. Kérem távozón.-lépet egyet előre ami engem hátrálásra késztetett.
-Sajnálom.
-Még is mit?-kérdezte csodálkozva.
-Ezt.-azzal lándzsát kikaptam a kezéből és a tarkójához vágtam.
Leguggoltam hozzá hogy megnézzem nem okoztam benne nagyobb kárt. Kezemmel megnéztem hogy lélegzik-e? Szerencsémre nincs semmi baja csak elájult.   Sokan azt hiszik hogy egyáltalán nem lennék képes saját védelmemre. De én máshogy gondolom. Mindenki szerint csak a szám nagy, a testemben pedig erő nincs. 
Felálltam a földről és kopogás nélkül berontottam a tanács helyiségbe. A szobában az összes szem rám tapadt. Mind égető pillantásokkal perzselték a testemet. Apám mogorva kinézetéről nem is beszélve.
- Minek köszönhessük szívélyes látogatásodat?-kérdezte felállva trónjáról az apám.
Szinte hallani lehet fogai csikorgatását.
- Beszélhetnénk?-kérdeztem kissé szerényen.
- Majd ha itt végeztem..-legyintett a kezével.
Mintha csak egy buta kislány lennék, kire  nem kell semmi figyelmet fordítani. Mintha minden szava vagy kérése badarság lenne.
-Nem!! Most.-törtem ki magamból.
-Milyen egy neveletlen gyermek.-állt fel, gr. Stephan és ráütött az asztalra mi nagyot szólalt.
-Hagyják el a termet. Az ülést berekesztem.-emelte fel a kezét atyám.
-No de, uram?-szólt a meglepődött tömeg.
-Menjenek.-parancsolt a nyüzsgő tömegre.
A tanácsbeliek nem is fűztek semmit hozzá, csak meghajoltak és kifelé haladtak a teremből.Kicsit össze súgtak búgtak (főleg rólam és a viselkedésemről) a tanácsbeliek. A hatalmas vas ajtó csapódása után az apám rosszalló pillantásokat vetett felém.
-Miért zavartad meg az ülést?- kérdezte mogorván.
-Miért ölted meg a fiút?-
- Anna,   tudod hogy a szelídítőkhöz tartozott és ezek a barbár lények nem érdemelnek kegyelmet.
-De akkor is,  egy   kisfiú volt. Mi vezetett rá arra hogy kardod a gyermek vérével legyen bemocskolva? Még is mi?
- Még egyszer fel ne emeld a hangodat előttem.-szorította meg a karom.-Miért vagy ilyen?
-Lehet hogy anyámra ütöttem.-rántottam ki a kezemet az apám vaskos ujjai közül.
-Lehet, de azt remélem hogy a példáját nem követed. Abból csak megint tragédia lenne.-halkította el a hangját és lebiggyesztette az ajkát.  No de most, menj öltözz.-tárta ki a karját ág pózban az ajtó irányába.
-Szabad tudnom miért vagy kiért?-fordítottam a fejem a plafon felé.
-Kedves vendégek érkeznek és reméltem mellettem leszel érkezésükkor. És abban bizakodtam hogy te köszöntöd őket.-mikor kimondta hogy én köszöntöm őket teljesen ledermedtem.
Mindig mikor vendégek érkeznek szó szerint apám takarásában kell maradnom, és csak pukedlizni meg köszöngetni. De most én nyitok nekik ajtót? Ez hogy lehet? Vagy létezik hogy az apám megbízna bennem? Miket beszélek, vagyis gondolok még a lovához se nyúlhatok. De ez most hogy jön ide. Lehet hogy már annyi tiltást kaptam hogy az egyik utat tört magának.
-Nos?-zökkentett ki egy hang a töprengésből.
- Persze, úgy értem örömmel.-kapkodtam a levegőt-De ha azt gondolod hogy valaha is megbocsájtok vagy elfelejtem akkor tévedsz. Ily kegyetlenséget sose fogok kiverni a fejemből. Amit azzal a fiúval tettél 10-szeresen kapod vissza az isteneiktől.-eme szavak hallatán apám hangos hahotába kezdet.
-Istenek? Jaj Anna olyan okos leány lennél ha nem hinnél a tündérmesékben.
-De ezek nem tündérmesék.
-Ne vitatkozz.
-Hisz én csak a...
-Nem érdekel a véleményed.-vágott a szavaim közé.-Menj öltözz légy elegáns vendégeink fogadására.-dobbantottam egy nagyot és szó szerint kiszáguldottam a teremből.
A hátam mögé se néztem még a vas kaput se zártam be magam után. Én lennék a neveletlen a szó fogadatlan gyermek? Mikor ő sose hallja meg amikor beszélek hozzá. Ezerszer próbáltam nyitni felé de ez képtelenség. Nem létezik ember ki elvárásainak megfelel. 
Siettem a folyósokon amikor szembetalálkoztam Lucia-val.
-Lucia kérlek segíts nekem.-meg se vártam a válaszát karon ragadtam, és egyenesen a szobámig vonszoltam. 
Jó, vonszolni nem vonszoltam hisz jött a saját lábán, de azért nehezen tartotta a lépteimet.
-Gyorsan segíts rendbe szedni magam.-fogtam meg rakoncátlan tincseimet.
Lucia megfogta a fésűmet és óvatosan kezdte egy kontyba szedni a hajam míg én a vörös ajakíremmel ápoltam ajkaimat. Halvány pírrel hoztuk összhangba a sminkemet.  
Mikor készen lettünk segített egy bordó színű ruha fűzőjével. Szorosan megkötötte ami kiemelte az alakomat, derekamat megvékonyította. Nem mintha molett lennék de akkor is jobb alkatot varázsolt a bársony darab a testemnek. De még a fűző a melleimet is kicsit megnövelte. Mikor a ruhát már teljesen a testemre igazítottuk felvettem egy könnyű fekete topánkát. Ez az egyik legkényelmesebb cipőm, sokkal jobb mint az a sok bőr jobban mondva állatbőr. 
Amikor teljesen készen lettem, azonnal a lépcső felé kezdtem igyekezni. Ott vártam a vendégeket. Kezemet a korlátra helyeztem úgy támaszkodtam. Két inast leküldtem az ajtóba, hogy ha majd megérkeznek az ismeretlenek valaki nyisson nekik ajtót. Mint két cölöp fa úgy álltak a szolgák a bejáratnál. Hiába néztem őket még pislogni is alig pislogtak, a levegő vételről inkább szót se ejtek. 
Már órák teltek el de még mindig a lépcső tetején ágaskodok. Most már könyöklök a fából készült korláton. A kontyból egy tincs kitüremkedett. Azzal a pár szál hajjal csaptam el az időt mikor megkopogtatták az ajtót.
Azonnal észbe kaptam, és kihúztam magam míg a szolgálok ajtót nyitottak. Tág pupillák figyeltem a vendégeket. Két nő jött be a tágra nyitott ajtón. Az egyiknek tűz vörös tincseit bármely nő megirigyelné (ebben az időben nagy divat a vörös haj). Haját egy kontyba kötötte egyetlen egy hajszál se logót ki. Látszik nagyon fontos neki a külleme. Selyem ruhája kecsesen kiemelte alakját mihez ugyan olyan lila csipkézet legyezőt választott. Sminkje szerény de mégis nőies. Léptei könnyedék és aprók voltak. Látszottak rajta a rendkívüli finom vonások, a báj és a kellem, mintha ebben a nőben testesült volna meg.
Mellette már egy teljesen másmilyen kaliberű nő állt. Szőke hajkoronáját (fityett hányva az etikettre) leengedve viselte. Talán így még jobban kihangsúlyozta kék íriszeit. Ruhája válláig ért. Bizonyára a kellemes napos idő miatt engedte hogy, vállait pajzánan nyalogassák a napsugarak. Selyem szoknyája halvány barack színben pompázott. Léptei erőteljesek voltak, mégis csak egy hadvezér lánya. Sminkje neki már kicsit erősebb volt, mit bordó száj fénye emelt ki. Kacéran mosolygott a körülötte lévő fiatalabb grófokra. 
Két teljesen más stílusú és eszméjű nő várakozott egymás mellett. Ki hinné hogy ez a két személy nagyon jó barátságot ápol egymással. Szinte már testvéreknek tekintik egymást.
 El is felejtettem bemutatni őket.  A vörös, kecses nőszemély Maya Melborn a mellette álló szőke, határozott tartású Vareria Hevh.
Értem már mért én köszöntöttem őket. Hisz ki más is üdvözölhetné két régi jó barátnőjét? Ha nem én?